A kömény

A kömény
Ha megtudod, mekkora gyógyereje van, minden nap használod majd!
A kömény nemcsak nagy múltra visszatekintő ízesítő a sütésben-főzésben, de rengeteg betegség is kezelhető vele.
Íme, csodás gyógyító hatásai:
1. Turbózza az emésztést – keverj össze kis gyömbérport őrölt köménnyel, tegyél hozzá fekete borsot, és sót. Étkezés után egyél ebből a porból egy evőkanállal, és igyál meg egy pohár vizet.
2. Lúgosít – Egy kiskanál őrölt köményt vegyél be, ha sok a savad, reflux gyötör. Tartsd a szádban egy kicsit mielőtt lenyeled. Rögtön érezni fogod az enyhülést.
3. Féreghajtó – 400 ml vizet forralj fel, és 15 gr köménymagot tegyél hozzá. Addig forrad, míg a vízből már csak 100 ml marad. Minden reggel és este igyál 20-40 ml-et.
4. Hányingerre – keverj el egy kevés köményt mézzel, és étkezés után fogyaszd.
5. Megfázás, köhögés ellen – forralj fel egy kevés köménymagot, majd szűrjed le, és idd meg a keletkezett főzetet.
6. Álmatlanság ellen – törj össze egy banánt, majd adj hozzá egy fél teáskanál pirított köménymag port. Lefekvés előtt fogyaszd, alszol majd, mint a bunda.
7. Gyomorfájás ellen – 3 gramm köményport keverj össze langyos vízzel, majd igyad meg
8. Vérszegénység ellen – fogyassz minél több köményt, bármilyen formában, hiszen nagyon magas a vastartama.
9. Méregtelenít – hatóanyagainak köszönhetően az egész testet, és főleg a toxinokat elraktározó májat is méregteleníti.
10. Cukorbetegség ellen – egy pohár vízben oldj fel egy kevés őrölt köményt, és naponta 2-3 alkalommal idd meg, hatékonyan szabályozza a vércukorszintet.
Kép forrása: pxhere.com
Üzenet küldése
Tetszett a cikk?
EgészségCikkek ajánló

Fejfájás enyhítése
Egészség, Egészség cikkek
A fejfájás nagyon sok embert gyötör élete folyamán. Mégis mit tehetünk, hogy megelőzzük a fejfájást?

Egészséges lúgos ételek II.rész
Életmód, Táplálkozás, diéta
Ha lúgosítani szeretnél, tudnod kell, hogy mely ételek váltanak ki lúgosító hatást a szervezetedben.

Mi az a Graviola?
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A Graviola egy zöld gyümölcs kis tüskékkel a felszínén, amely Dél-Amerika trópusi erdeiben nő.

Gyak. betegségek leírása, javaslatok: II rész.
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
Agyvérzés/Stroke, - Autoimmun betegségek,- Alacsony vérnyomás,- Allergia,
- Alzheimer-kór,- Asztma

Ősrégi csikung gyakorlatokból...
Egészség, Tanácsok
Egy 30 másodperces gyakorlat, ami a hosszú élet titka. Tanuld meg te is és teljesen újjászületsz

Fáj a nyakam! Mit tegyek? + VIDEÓ
Egészség, Tanácsok
A Mu Yuchun bemutatja a nyomandó pontokat és a nyakmasszázs módszer jellemzőit.

LaminAktiva - Leave-in spray GLOSS
Termékajánló, Kozmetikumok
Megkönnyíti a formázási folyamatot, kristályos fényű gátat hoz létre, védi, újjáépíti és mélyen hidratá ...

Hasznos termékek, nekünk!
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Vizaminok, étrendkiegészítők.

5 módszer, hogy boldog legyél!
Életmód, Megelőzés
Ha stresszesek a napjaid, akkor nem jó szembesülni azzal, hogy a teendők listája ott van az asztalon.
EgészségCikkek ajánló

A faeper
Egészség, Egészség cikkek
Ez a finom és tápanyagban gazdag gyümölcs remekül felturbózza a mindennapi étrendet

Gyomorfekély és okai és tünetei
Egészség, Egészség cikkek
A gyomorfekély legjellemzőbb tünete a gyomorszáj környékén észlelhető, tompa, görcsös vagy égő fájdalom.

Az emberi szem támogatására
Javaslatok, Érzékszervek-szem
Milyen vitaminokkal és természetes étrendkiegészítőkkel támogathatjuk szemünk egészségét?

Az öregedésről
Egészség, Egészség cikkek
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni.

Blue KOMBUCELL ecet
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A a hasznos és káros baktériumok aránya nagyon fontos az egészségünk szempontjából.

A kávé védelmet nyújt.
Egészség, Egészség cikkek
Sokak számára nehéz elindítani a napot egy csésze kávé nélkül, mert ez nem csak segít felébredni.

Az ütős hármas az allergia ellen!
Termékajánló, Vitaminok
Számos pozitív visszajelzés alapján, az allergia megoldására, megszüntetésére biztos megoldás a Biokom termékek.

Blue Amaranth
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A múltban az aztékok és az inkák használták, és ismerték és értékelték a benne felfedezett tulajdonságai miatt.

Turmeric. Napi használatra!
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A rák és gyulladásellenes hatását több oldalról fejti ki.Rákellenes hatása széles sprektumú.