Hiába próbálkozik, nem képes lefogyni?

Hiába próbálkozik, nem képes lefogyni? Ezek az okok állhatnak a háttérben
BELEVÁGOTT AZ ÉLETMÓDVÁLTÁSBA, DE NEM AKARNAK OLVADNI A KILÓK? ELMONDJUK, MI ÁLLHAT A HÁTTÉRBEN.
Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus egy friss tanulmányt elemezve az összefüggésekre hívta fel a figyelmet.
A SZOKÁSOK MEGVÁLTOZTATHATJÁK AZ ALVÁS MINŐSÉGÉT
Jó hírrel szolgáltak nemrégiben a King's College London kutatói a kimerült diétázóknak. Tanulmányukból ugyanis kiderült, hogy a nem elégséges mennyiségű alvás nem csak a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának lehet rizikófaktora, de az elhízásé is. A kevés alvás (vagyis ami rövidebb 7 óránál) pedig sokak problémája: a Centers for Disease Control and Prevention szervezet szerint 3-ból 1 amerikait érint.
Az angol kutatók azt kezdték el vizsgálni, néhány egyszerű, alvási szokásokkal kapcsolatos tanács segít-e az alvásidő növelésében. 21, keveset alvó felnőttnek tartottak konzultációt és látták el olyan iránymutatásokkal, mint az elalvási rutin bevezetése, az esti meleg fürdő vagy a koffeinfogyasztás visszaszorítása.
A következő egy hétben a résztvevők alvásnaplót vezettek és szenzorokat is viseltek, amelyekkel detektálták, pontosan mennyi időt töltöttek ágyban és konkrétan mennyit aludtak. Ezek felül a szakemberek a résztvevők táplálkozását is megfigyelték az adott időszakban.
Az American Journal of Clinical Nutrition c. szaklapban publikált eredmények szerint az alanyok 86 százaléka töltött több időt ágyban, közel a felük 52-90 perccel többet is aludt, és a csoport 3 tagja elérte az ajánlott 7-9 órát. A kutatók hangsúlyozzák: bár jók az eredmények, az új szokások kialakításához több idő kell.
ALVÁS ÉS A MEGVÁLTOZOTT ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK
A tanulmány másik érdekessége az volt, hogy kiderült, azok, akiknek sikerült többet aludniuk, 10 grammal kevesebb cukrot és szénhidrátot fogyasztottak naponta, mint a keveset alvók. Ugyanakkor a kutatók hangsúlyozták, hogy ez csupán egy pilot tanulmány, amely további vizsgálódást tesz szükségessé, mindazonáltal az eredmények figyelemfelkeltőek. Különösen annak fényében, hogy korábbi kutatások már igazolták a kevés alvás és a kevésbé minőségi táplálkozás összefüggéseit.
Ugyanakkor az is közismert volt már korábban, hogy a rossz minőségű, kevés alvás és az alvászavarok az egészségre biztosan káros hatást gyakorolnak. Egy amerikai tanulmány szerint az apnoéban szenvedőknél az infarktus kockázata negyvenszer nagyobb, mint az egészséges embereknél.
De a zavart éjjeli alvásnak nappali következményei is vannak. Aki kialvatlan, tapasztalhatja magán a fizikai és szellemi fáradtságot, a magasabb vérnyomást, a szívritmuszavart, az érzékszervek tompulását, a reggeli fejfájást, a csökkenő szexuális vágyat, a pszichés problémákat, akár a depressziót. Egy vizsgálat szerint az alvási apnoében szenvedő személyek ötször több közlekedési és munkahelyi balesetet okoznak - a tartós fáradtság és a koncentrálási nehézségek miatt.
MIKOR KELL A SEGÍTSÉG?
Mindenképpen érdemes kivizsgáltatni magunkat, ha úgy érezzük, egész éjszaka gondolkozunk, nem tudunk kikapcsolni, és reggelente fáradtan ébredünk, napközben s álmosak, kimerültek vagyunk. Feltétlenül szomnológushoz kell fordulni, ha éjszakai légzéskimaradással, apnoéval küzdünk. Ha az éjszaka során, esetleg többször arra riadunk, hogy egy-egy horkantás után levegőért kapkodunk, nagy valószínűséggel alvási apnoé betegségben szenvedünk, amely jelentősen növeli a magas vérnyomás, a szívinfarktus és a stroke kialakulásának esélyét is.
A horkolás nem csak a hálótársat zavarja, hanem a horkoló egészégét is veszélyeztetheti, mivel az ún. alvásfüggő légzészavarok leggyakoribb tünete. Feltétlenül érdemes kivizsgáltatni, szomnológiai szűrővizsgálaton kívül gyakran van szükség más szakvizsgálatokra, például fül-orr-gégészet, kardiológia, endokrinológia, stb. Ha sikerül megszüntetni a horkolást, azzal gyakran a hálótársak alvászavarát is megoldjuk, emellett olyan szubjektív panaszokon is segíthetünk, mint a nappali hangulatromlás, az ingerlékenység, a teljesítmény- és koncentrációcsökkenés, amely a nem megfelelő minőségű alvás következménye.
Végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nemcsak a kevés, de a nem megfelelő minőségű alvás is elősegítheti az elhízást és gátolhatja a fogyást – a horkolás megszüntetése után eredményessé válhat az addig sikertelen fogyókúra.
Forrás: JóAlvás Központ
Külső kép: pixabay.com
Üzenet küldése
Tetszett a cikk?
EgészségCikkek ajánló

Immune Plus
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Széles spektrumú, nagyon erős hatású termék.

Intestinal Cleansing Program
Fogyókúra, Méregtelenítés
Csak 10 nap, diéta nélkül. Laposabb has, 1-5 kg leadható, méregtelenít.

Hajápoló krém argánolajjal
Termékajánló, Kozmetikumok
Javítja a töredezett hajvégeket és vitalizálja a hajat. Fényt ad és véd a káros külső tényezők ellen

Melatonin
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Lefekvés előtt 20-60 perccel alkalmazva a melatonin segít csökkenteni az elalváshoz szükséges időt.

Mi volt a titkuk?
Életmód, Táplálkozás, diéta
Evett, bevette a gyógyszerét, majd jött a szokásos menetrend. Sepregetés, portörlés bent, ebéd készítést...

Boldog Születésnapot! II.rész
Egészség, Egészség cikkek
Sejtjeid ebben a vizes közegben élnek és dolgoznak, de csak akkor működnek rendesen, ha a sav-bázis egyensúly optimális.

Termékek, csak nálunk!
Életmód, Megelőzés
Sorolhatnám a jobbnál jobb termékeket, de javaslom: próbáld ki őket, nem fogod megbánni!

Az öregedésről
Egészség, Egészség cikkek
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni.

+ENERGY - energia cukor nélkül
Termékajánló, Vitaminok
Tudtál róla, hogy legalább 8 órán át tartó energiát kapsz mindössze 1 kapszulától?
EgészségCikkek ajánló

Hair Strengthening Serum
Termékajánló, Kozmetikumok
Javasolt: hajhullás, hajritkulás, kopaszodás, foltos hajhullás, korpásodás, viszkető fejbőr esetén.

Hogy milyen termékeket eszünk?
Életmód, Megelőzés
A napokban olvastam egy facebook posztot és nagyon beindították a gondolataimat

Reg-Enoros kúra: Mit javasolt fogyasztani?
Fogyókúra, Fogyókúra
Jövő héttől belevágok egy Reg-Enoros kúrába. Szeretném, ha eredményes lenne!
Előre beszerzem az infókat!

Immune Protect Spray
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A készítményben lévő hatóanyagok, közvetlenül a száj nyálkahártyáján keresztül szívódnak fel.

Egészséges lúgos ételek VIII.rész
Életmód, Táplálkozás, diéta
Remélem, hasznosnak találtad ezt a nyolc részes listát és találsz benne kedvedre
való terméket a mindennapjaidhoz!

Lung Focus a könnyű légzésért
Termékajánló, Vitaminok
A Biocom ismét új termékkel bővítette palettáját, amely termék sokunknak hozhat kellemes terméktapasztalatot!

Üzleti bemutató VIDEÓVAL
Üzlet, Prezentáció
Blu Diamond, mint üzleti lehetőség? Igen!
E cikkben a teljesség igénye nélkül egy kis összefoglalót mutatok b ...

Hogyan regisztráljunk?
Üzlet, Regisztráció
Regisztráció leírása pontról ponrtra a kép alatti tartalomban.

Ötletek a konyhában
Életmód, Háztartás
Néhány ötlet, hogy a legkisebb konyhában is elférjen minden!