Immunrendszerünk erősítésére

Immunrendszerünk erősítésére


Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa

Egy adott antigén hatására kialakuló, az esetleges fertőzés elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Ennek a szervrendszernek a működése az immunitásban nyilvánul meg. Ennek a szónak jelentése: védettség, mentesség. Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és nem saját, vagyis idegen anyagokat. Valamint, ha idegen anyaggal találkozik, akkor azt eltávolítsa, megsemmisítse.

A leggyakoribb kórokozók a baktériumok, vírusok, gombák, de előfordulnak eukarióta egysejtűek, sőt, többsejtű kórokozók is, mint például férgek. A saját szervezet károsodása is veszélyes lehet a szervezet számára, mint például rákos daganatok. Normál esetben, ha egy sejt már nem tudja megfelelően ellátnia feladatát, akkor vagy magukat pusztítják el (apoptózis), vagy elpusztíttatják magukat (nekrózis). A túlélés érdekében minden szervezetnek kell, hogy legyen védekező reakciója. A veleszületett immunválasz már a törzsfejlődés korai szakaszában megjelent, és azóta lényegében változatlanul működik. A gerincesek immunrendszere képes a tanulásra, ez a szerzett immunitás, ami még hatékonyabbá teszi a védekezést. A kétféle immunrendszer együttműködése segít megőrizni a szervezet egészségét.

 

Javaslatok az immunrendszerünk erősítésére


 Bio Diamond

https://kekgyemant.egeszsegcikkek.hu/iroda/weboldal/tartalom_uj/15


Blue Moringa Forte

https://kekgyemant.egeszsegcikkek.hu/adatlap/blue_moringa_forte/649


Goji Juice

https://kekgyemant.egeszsegcikkek.hu/adatlap/100_tiszta_organikus_goji_juice/645


Noni

https://kekgyemant.egeszsegcikkek.hu/adatlap/noni_100_organikus_tahiti_gyumolcsle/647

 

 

Proimun kapszula

https://kekgyemant.egeszsegcikkek.hu/adatlap/proimun/640

 

Az immunrendszer megerősítése

Bár az üzletek tele vannak különböző immunerősítőnek nevezett készítményekkel, valójában az immunrendszer így nem erősíthető. A vitaminokat és ásványianyagokat tartalmazó táplálékkiegészítők akkor hasznosak, ha valamilyen okból fellépő hiányt kell ellensúlyozni. De általában elmondható, hogy ha valaki egészségesen, változatosan étkezik, akkor nincs szüksége ilyen szerekre.
 

 

Erősítse immunrendszerét!

 

Amivel viszont valóban segíthetjük az immunrendszerünket, az a kiegyensúlyozott táplálkozáson túl a rendszeres mozgás (lehetőleg a friss levegőn), a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a stressz csökkentése, a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellőzése, és a mostanában gyakran hangoztatott higiéniai szabályok betartása. Bármilyen furcsa is, de rendszeres, alapos kézmosással vehetjük le a legtöbb terhet az immunrendszerünkről.



Üzenet küldése

  • *
  • *
  • *

Tetszett a cikk?

 

 

EgészségCikkek ajánló

Örökölt betegségeink
Egészség, Egészség cikkek
A gének nemcsak azt határozhatják meg, hogy nézünk ki vagy milyen a személyiségünk, hanem azt is, ...
100% tiszta organikus Goji Juice
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A Goji bogyók az első helyen állnak az élelmiszer-hierarchiában az antioxidáns koncentráció tekintetében
A könnyed lábakért
Termékajánló, Kozmetikumok
Lábgél ammodytes viperaméreggel és brazil zöld propoliszszal
Slim
Termékajánló, Kozmetikumok
SLIM Anti-cellulit alakformáló krém viperaméreggel és brazil zöld propolisszal
Biocom Super Omega-3 kapszula
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Étkezésünk nagyrészt Omega-6-ot és -9-et tartalmaz, amely ellentétes élettani hatású az Omega-3-al, ezért indo ...
Miért fogyasszunk köszmétét?
Egészség, Egészség cikkek
Erősíti az immunrendszert Oldja a stresszt! Védi és erősíti a szívet és az ereket. Szabályozza a testsúlyt. Fi ...
Mi a stressz?
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
Érez néha talán indokolatlan feszültséget? Nehezen uralja negatív reakcióit, vagy hirtelen boldogtalannak érzi magát?
Honey hajkondicionáló természetes mézzel
Termékajánló, Kozmetikumok
Tiszta természetes mézes kondicionáló, tápláló és lágyító. Selymes, illatos és könnyen fésülhető hajat hagy.
Az ütős hármas az allergia ellen!
Termékajánló, Vitaminok
Számos pozitív visszajelzés alapján, az allergia megoldására, megszüntetésére biztos megoldás a Biokom termékek.

További egészség cikkek »

 

 

 

 

EgészségCikkek ajánló

További egészség cikkek »