Köszvény betegség


 

Köszvény betegség

Lelki ok:

Nagyon türelmetlenek tudunk lenni, ha dolgaink nem úgy alakulnak ahogy szeretnénk. Szükségszerű, hogy teljes mértékben irányításunk alatt tatsuk az életünket. Aki szüntelenül visszatekint anélkül, hogy változtatni, vagy tanulni akarna a történtekből az fokozatosan megsavanyodik, ezt jelzi a húgysav, következésképp reakcióiban egyre merevebb lesz, vagyis izületi fájdalmak lépnek fel.

A köszvény az izületi gyulladások egyik fajtája, rendszerint a lábujjakat, legfőképpen a nagylábújjakat érinti, de jelenkezketnek tünetek a bokán, sarkon, térden, csuklón, kézujjakon, vagy a könyökön is. A köszvény örökölhető is. Elsősorban a férfiakat érintik, a tünetek 45 éves kor körül jelentkeznek, rendszerint minden figyelmeztető jel nélkül.

Tünetek:

- Hirtelen fellépő izületi fájdalom, mely általában éjjel jelentkezik, ilyenkor az izület duzzadt és vörös.

- Lüktetésszerű fájdalom, mely mozgatásra rosszabbodik,

- Láz- és hidegrázás,

- Gyengeségérzet.

Eddig a magas állati fehérje, elsősorban a disznóhús fogyasztásának, tulajdonították. Ez mára már megdőlt, mert kisérletileg sohasem bizonyították.


/////////////////////////////////////

De nézzük részletesebben:

"A köszvény (Arthritis urica) a purin (egyfajta szerves vegyület) lebontásának túlterheltségéből eredő betegség. A megbetegedés az ízületeket érinti, mely először főként a láb öregujj ízületén jelentkezik, ennek neve podagra. A köszvény lefolyása egymást követő hullámokban történik és a húgysavkristályok lerakódásához vezet különféle végtagok ízületeiben és szöveteiben. Az urátkicsapódás az ízületek közelében zajlik, főként hideg és pH-változás hatására. A lerakódás az ízület egészét érinti, az ízületi porcokat, az ízületi tokot és az ízülethez tartozó csontvégeket egyaránt, valamint hosszú távon veseelégtelenséget okozhat.

Két fajta tünete van:

 1. Heveny tünetek

 Hirtelen fellépő, erős, heves fájdalom egy vagy több ízületben mozgáskor és érintéskor. Az ízület környéke piros, forró és duzzadt – ezen túl gyulladásos tünetek, azaz láz, ritkábban fejfájás, valamint gyulladásos labor értékek, azaz magas fehérvérsejt szám és emelkedett szérum húgysav-szint lép fel.

 

Egy ízület minden sérülés, vagy elfogadható ok nélkül megdagad, igen fájdalmassá és forróvá válik. Gyakran a láb öregujját érinti, ezt nevezzük „podagrának” (aminek eredeti szó szerinti jelentése: kengyel), mivel az érintett beteg nem tud kengyelbe szállni fájdalmak nélkül. A köszvényes roham orvosi kezelés híján rendszerint három napig tart, de a rohamok időtartama a betegség folyamán

2. Idült tünetek

 
Köszvényes láb röntgenképe. Tipikusan és főként a öregujjak ízületében lép fel. Megfigyelhető a puha szövetek feldagadása a láb szélén

Ha már több roham lezajlott, kifejlődik az arthritis urica: az ízület roncsolódik, jellemzőek a röntgenfelvételeken az ízületekhez közeli szivacsos csontállomány (spongióza) lyukacsos sérülései, a csontnak az ízülethez tartozó feje felritkulttá válik. Következményei: egyre gyakoribb fájdalmas rohamok, húgysav kristályok lerakódása az ízület belsejében, az ízület eltorzulása (deformációja), vesekövek megjelenése, veseelégtelenség.

Húgysav túltermelődés (hiperurikémia)

Két okát lehet megkülönböztetni nevezetesen elsődleges és másodlagos formájában:

  • az elsődleges forma a purin anyagcserében megjelenő zavar, mely a vesék kiválasztásának zavaraként áll elő. Igen ritkán lehet oka a húgysav túltermelődése. Ez az elsődleges forma gyakrabban lép fel, mint a másodlagos
  • a másodlagos forma esetében különféle kísérő megbetegedések okozzák a húgysav túltermelését.

Okai

Az esetek 95 százalékában a vesefunkció zavara okozza a húgysavtúltermelést. Egyik kiváltó oka lehet a cukorbetegség (diabetes mellitus), mivel hosszabb időszak alatti magas vércukorszint a véredényeket károsítja, s ezáltal a vesefunkciót károsan befolyásolja. Ezen kívül a túlzott szeszfogyasztás is lehet kiváltó ok, mivel az alkoholból keletkező ecetsav a vese kiválasztási mechanizmusában a húgysavval versenyez. A sörivók esetében a sörben még előforduló élesztőmaradványok is többletpurint jelentenek.

Ezen túl ok lehet még a purinanyagcsere zavara. Legtöbbször ez a HPRT (hipoxantin-foszforibozil-transzferáz 1), a purinbázisok újrafeldolgozásában részt vevő enzimnél kialakuló zavar. Ezen enzimnek a teljes hiánya a Lesch–Nyhan-szindróma kialakulásához vezet.

A köszvény lehetséges szövődményei és társbetegségei

A köszvény meglepően ritkán jelentkezik valamilyen szövődmény vagy társbetegség nélkül, ezért nagyon fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek mindazzal, amire oda kell figyelniük. Különösen annak fényében, hogy a köszvény diagnosztizálásakor legalább enyhébb formában ezek a szövődmények és kísérőbetegségek jellemzően már szinte minden esetben megfigyelhetők.

Érdemes odafigyelni rájuk azért is, mert a gyakorlati tapasztalatok alapján egy társbetegség a köszvény mellett általában sokkal súlyosabb formában jelenik meg, mintha önmagában találkoznánk vele.

Érrendszeri problémák

Különösen nagy elváltozásokat képes okozni a köszvény az érrendszerben, aminek az oka nem más, mint a húgysav mértékének megnövekedése. Ilyenkor nemcsak a húgysav kristályok jelentenek problémát az érfalak épségére, hanem maga a sav már oldott állapotban is. Több kutatás is egyértelműen bebizonyította, hogy emiatt a köszvény gyakran jár együtt magas vérnyomással, ami egy sor egyéb szövődményt és társbetegséget hozhat magával.

Ide sorolhatjuk a szívinfarktus, a szívelégtelenség és természetesen a stroke kialakulásának kockázatát is. A kapcsolódó tanulmányok szerint a nők jellemzően sokkal inkább veszélyben vannak az ilyen problémák kapcsán, mint a férfiak, érdekesség pedig, hogy elegendő mindössze 60 µmol/l emelkedés a húgysav kapcsán ahhoz, hogy már 10 százalékkal növekedjen a magas vérnyomás kialakulásának kockázata.

Vesebetegségek

Szintén bizonyított tény, hogy a köszvény mellett nagyon gyakran jelennek meg különféle vesebetegségek. Az egyik legjellemzőbb például a húgysavból kioldódó kristályok kövesedése, amit a savas pH érték határozottan elősegít. A legnagyobb problémát az okozza, ha ezek a krónikus kőképződések vagy lerakódások a vese szöveteiben jelennek meg, hiszen ezzel gyulladások keletkeznek, sőt az ép szövetek is károsodásnak indulnak.

Ritka, de előfordul, hogy ennek a kórképnek kialakul egy akut változata, mely szintén a köszvényes állapothoz vezethető vissza. A legtöbb esetben akkor fordul elő, ha ezek a problémák rákos megbetegedéssel járnak együtt, mert bizonyos kezelések növelhetik a húgysav szintjét, ezért célzottan törekedni kell annak csökkentésére.

Metabolikus szindróma

A metabolikus szindróma egyike a legismertebb társbetegségnek a köszvény kapcsán, a köztük lévő összefüggést már nagyon régen leírta az orvostudomány. Részeként leginkább a hasi elhízás, a magas vérnyomás, a lassuló zsíranyagcsere, valamint az inzulinrezisztencia a leginkább jellemző, valamint az úgynevezett rossz koleszterin szintjének növekedése. Mondhatjuk tehát, hogy egy erőteljes elhízásról beszélhetünk, mely drasztikusan megnöveli a cukorbetegségre való hajlamot.

Merevedési zavarok

Noha az orvostudomány egyelőre még nem tisztázta pontosan, hogy miért van pszichésen és szervi oldalról egyaránt kapcsolat a köszvény és a merevedési zavarok között, ellenben az ok-okozati összefüggést már több kutatásban is leírták. A tudományos háttér feltárása folyamatosan zajlik!

Krónikus köszvénybetegség

A táplálkozási szokások megváltoztatása
A purinban gazdag étkezési anyagok fogyasztását kell kerülni (belsőségek, máj, tüdő, füstölthúsok, kávé, tea), lehetőleg teljes lemondás az égetett szeszekről. A testsúly normális szintjének elérését kell célul tűzni. A húgysavszint rendszeres kontrollja javasolt.

A köszvény diéta

A köszvény egy tipikusan olyan betegség, mely diétával nagyon jól szinten tartható. Óriási jelentősége van, hogy a beteg ezen a téren megfelelő tájékoztatást kapjon, azonban mégis jellemző, hogy sok esetben egyszerű háziorvosi kezelés történik különösebb felvilágosítás vagy segítség nélkül. Márpedig egy speciális étrend betartásával a betegség nagyon jól kezelhető, a gyógyszeres kúra viszont önmagában nem elég a köszvény visszaszorításához.

A purinszegény étrend

A legismertebb köszvény diéta az úgynevezett purinszegény étrend, ami annyira hatásos, hogy önmagában képes csökkenteni még a kórosan magas húgysav szintet is. Egy átlagos ember a hétköznapokban 600–1000 mg purint fogyaszt el, aminek a mértékét a diagnosztizált köszvény – vagy a betegség kialakulásának megelőzése esetén – drasztikusan csökkenteni kell.

A cél, hogy a purinfogyasztás mértéke legalább 300 mg alá csökkenjen, amivel nemcsak a betegség kialakulását és kiújulását kerülhetjük el, hanem diagnosztizált probléma esetén a beteg állapotának javulása is elérhető, sőt megelőzhetők a szövődmények és felgyorsulhat a gyógyulási folyamat. Amennyiben köszvényes rohamokról beszélünk, a purinfogyasztás mértékét 100 mg alá kell csökkenteni, de 100–200 mg a cél akkor is, ha a betegség krónikus lefolyású.

Purintartalmú ételek

Ha purinszegény étrendet akarunk folytatni, akkor ismernünk kell azokat az ételeket, melyeket szabad vagy éppenséggel nem szabad elfogyasztanunk.

A nagyon magas purintartalmú ételek közé legfőképpen a húsfélék tartoznak. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a disznó vagy a marha, hanem a halhús is sok purint tartalmaz, gyakran 150 mg-nál többet. A zsíros húsoktól érdemes teljesen óvakodni, és legfeljebb csirkét vagy pulykát fogyasztani – hetente maximum egy alkalommal. Kerülendő továbbá az alkohol, az édesség, a legtöbb péksütemény, de mindenféle füstölt és zsíros étel is.

Kifejezetten jó hatást gyakorol a köszvényes betegek állapotára, ha zsírszegény tejtermékeket fogyasztanak. Tejfölt vagy vajat például nem szerencsés enni a diéta során, de bármilyen zsírszegény tej vagy joghurt belefér a diétába, sőt a szervezet fehérjeszintjét tojásfogyasztással is egyensúlyozhatjuk akár minden egyes nap.

Szintén erősen ajánlott az étrenden belül a sok zöldség és gyümölcs. Kifejezetten kevés purintartalommal rendelkezik a cseresznye, a burgonya, a rizs és a legtöbb gabonaféle is, de bátran fogyaszthatunk hüvelyeseket, babot, borsót, lencsét. Ezek a köszvényes betegek állapotát jellemzően nem súlyosbítják, de ezt általánosságban a legtöbb zöldségről és gyümölcsről elmondhatjuk.

A köszvénydiéta kapcsán nagyon fontos odafigyelni a folyadékbevitelre! Naponta legalább 2-3 liter, vagy annál is több tiszta víz fogyasztása javasolt, de előnyösek lehetnek a speciális gyógyvizek, sőt cukor nélkül a különféle gyógyteák, melyek javíthatják a beteg közérzetét, illetve állapotát.

A diéta során lényeges odafigyelni arra is, hogy egy olyan életmódváltásra lesz szüksége a betegnek, aminek részeként az addig alkalmazott sütés- és főzéstechnikákkal is szakítanunk kell, ezáltal az olajban vagy zsírban sült ételek mellőzésére lesz szükség, helyettük pedig előtérben kell részesíteni a párolást, a főzést vagy a grillezést."

E fenti idézett tartalom és kép forrása: hu.wikipédia.org

 

Az étrendünk megváltoztatásán kívül mit javasolt még tenni?

A köszvény kockázata a napi C-vitamin fogyasztás mértékével arányosan csökken. Napi 2000 mg felett már felére csökken a köszvény esélye. Az alkohol növekvő köszvénykockázattal jár.

Ajánlott terápia:

- Napi legalább 2 liter Lourdes-víz ivása,

- Intestinal Cleansingprogram, negyedévente. Lásd a termékajánlóban!

- NONI

- Immun Supreme,

- Turmeric,

- Krill Oil,

- C-Vitamin tartalmú készítmények. (Ezekből napi 10 000 mg is fogyasztható összesen)

Ezek a következők: Cokostrum, Q10 tartalmú készítmények, Coral Calcium, Gluco Plusz with MSM termékek.

És még egy mondat: A Reg-Enor, illetve a ketogén közeli diéta nagyon gyors javulást eredményez.

 

Szedése előtt konzultáljon a terméket ismerő szakemberrel, kezelőorvosával!

Vásárolni szeretnél? Nincs még kedvezményes kódod? Írj a lejjebb látható üzenetküldőn keresztül és küldöm! Regisztrálás után kettő webáruházban is minimum 20% kedvezménnyel tudsz vásárolni már az első alkalommal is. 


Üzenet küldése

  • *
  • *
  • *

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

EgészségCikkek ajánló

További egészség cikkek »

 

 

 

 

EgészségCikkek ajánló

Immune protect spray
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Miért jó nekem és a gyerekeknek az Immun Protect? -- Amellett, hogy finom gyümölcsös?
Le a cipőkkel!
Életmód, Megelőzés
Ha mezítláb vagyunk, azzal agyunk fejlődését segítjük.
Otthoni zsírégető kardio edzés
Fogyókúra, Fogyókúra
Egy nagyszerű módszer az otthoni zsírégetésre! Nincs szükség többé a fitneszterembe járni…
Kullancs, Kullancscsípés
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
Az emberre, vagy állatra jutott kullancs a bőrön észrevétlen haladva a vérszíváshoz kedvező helyet keres.
Bio-Active Complete Multi-Vitamin férfiaknak
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Egy jó multivitamin segít pótolni ezeket a táplálkozási hiányosságokat, és segít megelőzni számos lehetsége ...
Felgyorsul az anyagcseréd!
Életmód, Táplálkozás, diéta
9+1 étel, amitől felgyorsul az anyagcseréd és gyorsabban tudsz fogyni. Az agyagcsere több attól, hogy az étel ene ...
Fáj a nyakam! Mit tegyek? + VIDEÓ
Egészség, Tanácsok
A Mu Yuchun bemutatja a nyomandó pontokat és a nyakmasszázs módszer jellemzőit.
Izületeid segítői lehetnek!
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Ismerünk 3 fantasztikus terméket, amelyek felerősítik egymás hatását és megoldhatják a problémádat.
Gyak. betegségek leírása, javaslatok: I rész.
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
Ez a sorozat a teljesség igénye nélkül több részből fog állni, a betegségek egymás után ábécé sorrendben.

További egészség cikkek »