Élelmiszerek a rák ellen!

Rák-harcos élelmiszerek
1. oldal:
Több tanulmány is támogatta a mérhetetlen jótékony hatásait a gyümölcsöknek a rákkal szemben. Egy összefogaló 206 tanulmányról arra az eredményre jutott, hogymagasabb a zöldség és gyümölcs bevitel összefüggésbe hozható a rák kisebb kockáuatűval a tüdőkben, a végbélben, a gyomorban, a hasnyálmirigyben és a szájüregben.
Egy kaliforniában levezetett tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a nőknél a rák visszatértének kokckázata a felére csökkent, amikor elkezdtek nagy mértékben zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztani és ezt rendszeres mozgással is támogatták.
Az Ohio Állami Egyetem kutatói pedig azt találták, hogy a gyümölcsök magas bevitele retardációt váltott ki a rákos sejtek burjánzásában, ami azt jelenti, hogy a gyümölcsök segíthetnek lelassítani a rákos sejtek szaporodását.
1) Ananász
A bromelain enzim, ami az ananászban található például képes arra, hogy károsítsa a védelmező réteget a tumorokon. Ez megtalálható a gyümölcs törzsében és húsában is. Emellett támogathatja a DNS megjavítását és a sejtek normális növekedését. Emellett pedig a rákpusztító tulajdonságai mellett segíti a normális sejteket egészségesnek és erősnek maradni.
2) Alma
A procyanidin, ami az almában található segít kiváltani az apoptózist vagy a természetes halált a rákos sejteknél. Az alma héja tartalmaz egy olyan anyagot, amit triterpenoidnak neveznek és nagyon hatékonyak abban, hogy megakadályozzák a rákos sejtek növekedését, főként pedig az alábbiak növekedését :
- Máj
- Vastagbél
- Mellrák
Ez a legfőbb ok arra, hogy megyegyük az almák héját, miután alaposan megmostuk azt.
3) Szőlő
Egy klinikai rákkutatás bizonyítékot talált arra, hogy a szőlőmag kivonat megöli a leukémiás sejtek háromnegyedét, azzal, hogy kiváltja a JNK nevű fehérjét, ami előidézi az apoptózist a rákos sejtekben. A rezveratrol nevű antioxidáns, ami a szőlő magjában található, szintén elősegítheti a rákos sejtek természetes halálát a rák alábbi fajtáinál:
- Tüdő
- Bél
- Bőr
- Mell
- Gyomor
- Prosztata
A szőlőmag kivonat és a rezveratrol többféle étrendkiegészítőben is megtalálható a terápiás tulajdonságai miatt.
4) Banán
A banán némelyik összetevőjét hatékonynak találták a leukémiás és máj rákos sejtjeinek további fejlődésének megelőzésében. A banán nagymértékű fogyasztása összefüggésbe hozható volt még az alábbi rákfajták csökkenésével :
- Végbélrák
- Agydaganat
- Leukémia
- Nyelőcső rák
- Szájüregi rák
Emellett gazdag káliumban, ami jót tesz az izmoknak és a szívnek.
5) Citrusfélék
A citrufélék kiváló forrásai a C-vitaminnak. Emellett kiemelkedő forrása a folsavnak, az élelmi rostoknak, a káliumnak és a béta-karotinnak. A citrusfélék jótékony hatással vannak az alábbi rákfajtákkal szemben:
- Gyomorrák
- Szájrák
- Gégerák
- Torokrák
Tanulmányok arra az eredményre jutottak, hogy a citrusfélék hatékonyak a szívproblémákkal, az idült izületi gyulladással és az epekövel szemben is. Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy a citrom rendelkezik rákharcos tulajdonságokkal. Mivel a citrom tartalmaz C-vitamint, ami már önmagában is egy rákharcos anyag ás a citrom kivonat pedig csak a rosszindulatú sejteket támadja meg és nem nyúl az egészséges sejtekhez.
6) Bogyósgyümölcsfélék
Ezek az édes bogyógyümölcsök hatékony rákellenes anyagokat tartalmaznak. Egy egerekkel végzett kutatás szerint a fekete málna az alábbi rákos sejteket csökkentette:
- Szájrák
- Nyelőcsőrák
- Vastagbél rák
A bogyósok meggátolták a tumorok széles spektrumát attól, hogy azok létesüljenek és letelepedjenek. A bogyósgyümölcsök tartalmaznak ellagsavat, ami meggátolja a tumorfejlődést.
Az áfonya az egyik legerősebb antioxidánsforrás. A fitokemikáliák, amik benne találhatóak rákharcos anyagok. Emellett pedig gazdag forrása a hatékony antioxidánsoknak, mint például a rezveratrolnak.
Az eper szintén magas forrása az antioxidánsoknak, a folsavnak és a C-vitaminnak is. Bizonyítottan csökkentik a nyelőcsőrák kockázatát. Egy bögre eper tartalmazza a C-vitamin napi ajánlott bevitelének 100%-át.
7) Gránátalma
A gránátalma gazdag antioxidánsokban, tanninokban és flavonoidokban, amik felhívták a kutatók figyelmét a gyógyító tulajdonságaira. A kivonat megelőzi az alábbi rákfajták növekedését:
- Mellrák
- Prosztatarák
- Vastagbélrák
- Tüdőrák
Klinikai kutatás biztos bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a gránátalma antikarcinogén.
8. Kiwi
A kiwi jólisert C-vitamin forrás, mennyisége megegyezik a narancsban található C-vitamin tartalommal. Emellett erős antioxidáns hatása is van. A C-vitamin megakadályozza a szabad gyökök által okozott károsodást. Találhatóak benne flavonoidok és carotenoidok, amik megvédik a DNS-t a károsodástól vagy az oxidációs stressztől, ami a rák. Mivel tele van vitaminokkal, ezért egy erős immuntámogató. Bebizonyítja a gyógyításban való hatékonyságát az alábbi rákfajtáknál:
- Májrák
- Gyomorrák
- Mellrák
- Tüdőrák
A kiwi kivonata meggátolja a rákos sejtek sejtburjánzását. Emellett pedit a cathecin , ami egy fitokemikália, segít megelőzni a rákot és csökkenteni a rákőlő anyagok méregtartalmát.
9) Szúrszop
Brazíliában van egy fa, amit Graviolának neveznek. A szúrszop tüskés, zöld gyümölcsöt tartalmaz, ami megöli a rákos sejteket 10 000-szer jobban, mint a kemoterápiás gyógyszerek, az egészséges sejtekre veszélyes mellékhatások nélkül. A fa kivonata jól megválasztva, csak a rosszindulatú sejteket öli meg 12 rákfajtánál, beleértve a :
- Vastagbélrákot
- Tüdőrákot
- Prosztatarákot
- Mellrákot
- Hasnyálmirigyrákot
Konklúzió:
A dietetikusok azt ajánlják, hogy fogyasszunk friss gyümölcsöt annak érdekében, hogy magasabb szintű védelemhez jussunk a rákpusztító anyagok segítségével. Az ajánlott rákharcos ételek jó, ha kiteszik az étel kétharmadát, tartalmazva gyümölcsöt, zöldséget és egyharmad rész húst. A gyümölcsök rendszeres fogyasztásával a rák kockázata jelentősen csökkenhet.
A szúrszop
Ez a növény 9,1 méter magas kis fa vagy cserje, számos elágazással. A 8-16 centiméter hosszú és 3-7 centiméter széles levelei oválisak vagy keskenyen elliptikusak. A nagy levéltől eltérően a levélszárai rövidek, csak 4-13 milliméteresek. A virág külső szirmai sárgás árnyalatúak, 2,8-3,3 centiméter hosszúak és 2,1-2,5 milliméter szélesek. A gömbszerű 30 centiméteres termését, jól kiemelkedő, tüskés végű pikkelyszerű képződmények borítják. A termés külseje sötétzöld színű, a húsa fehéres.
Forrás: Wikipédia
Külső képet készítette: Damien Boilley innen: suburbs of Paris, France - Flickr, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=529233
Üzenet küldése
Tetszett a cikk?
EgészségCikkek ajánló

Kipróbálod?
Fogyókúra, Fogyi csomagok
Reg-enoros étrendet javasolt tartani, de nincs plusz zsírbevitel.

Mi az az SCD Agro és mire jó?
Életmód, Háztartás
Mikrobiológiai termésnövelő készítmény, egy folyadék koncentrátum,váltogatott baktériumokkal és gombákkal.

Egészséges lúgos ételek V.rész
Életmód, Táplálkozás, diéta
Egészséges lúgos ételek V.rész
36. Kamut
Egy újabb gabonaféle a listán. A kamut valójában tartalmaz gluté ...

Izületi fájdalmak és a megoldás
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
Ismerünk 3 fantasztikus terméket, amelyek felerősítik egymás hatását és megoldhatják a problémádat.

Honey hajkondicionáló természetes mézzel
Termékajánló, Kozmetikumok
Tiszta természetes mézes kondicionáló, tápláló és lágyító. Selymes, illatos és könnyen fésülhető hajat hagy.

SLIM Anti-cellulit alakformáló krém
Fogyókúra, Fogyókúra
Aktiválja a mikrokeringést, megakadályozza a túlzott zsírraktározást a szövetekben és csökkenti a cellulit ödémát.

Egy másik tavaszi fogyi csomag
Fogyókúra, Fogyi csomagok
E három termék egymás hatását erősíti!

Kurkuma Juice
Termékajánló, Étrendkiegészítők
100%-ban tiszta lé, amelyet friss kurkuma/kurkuma rizómák préselésével nyernek, biotermesztéssel, minden egyéb a ...

Erős vagy.
Egészség, Egészség cikkek
Mert biztosan tudod, győzni jöttél erre a világra.
EgészségCikkek ajánló

A gyógyító zeller
Népi gyógyászat, Gyógynövények
Orvoslás a zeller magjait emésztési gondokra, meghűlésre, a vízháztartás szabályozására, stb. javallotta.

A betegség lelki, érzelmi tünetei:
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
5 jel, ami azt mutatja, hogy érzelmi gyógyulásra van szükséged

Reg-Enor és amit elérsz vele...
Fogyókúra, Reg-enor
Miért is ajánljuk a Reg-Enor kúrát mindenkinek? Mert számos pozitív dolgot hoz az életedbe! A fogyás csak egy me ...

Flóra Plus probiotikum komplex
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Közel 4 milliárd élő mikroorganizmussal rendelkezik.

Vibracell - természetes multivitamin-kiegészítő
Termékajánló, Vitaminok
A Vibracell egy természetes multivitamin-komplexum, amely gyümölcsökből, zöldségekből és gyógynövényekből készült

INCA INCHI
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Omega 3-ban gazdag növényi olaj - 100% tisztaságú

Proimun
Termékajánló, Étrendkiegészítők
PROIMUN – étrend-kiegészítő az immunrendszer erősítésére

Urinary Tract Formula
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Tõzegáfonyával a húgyutak egészségéért

2 perc alatt elkészítheted ezt!
Egészség, Egészség cikkek
Különböző ráktípusok nagyszerű ellenszere, de kemoterápiás kezelés alatt is ajánlják ma már az orvosok is